A Deutsche Telekom 18,9 milliárd forintos EBITDA-t áért el a tavalyi évben, ami minimálisan maradt csak el az egész évre tervezett 19,1 milliárd eurótól. Mindezek után részvényenként 70 centes osztalék kifizetését javasolják a 2011-es eredmény után.
Az árbevétel 6 százalékkal 58,7 milliárd euróra csökkent, azonban az extra tételek nélkül csak 2,5 százalékos lett volna a visszaesés. Ennek ellenére az EBITDA aránya a jelentős költségcsökkentési tételeknek köszönhetően 0,5 százalékponttal 31,8 százalékra emelkedett.
A nettó profit viszont 15 százalékkal 2,9 milliárd euróra csökkent, azonban az egyedi tételeket is figyelembe véve gyakorlatilag nulla eredményt ért el tavaly a társaság. A nettó profit ugyanis 0,6 milliárd euró lett. Ez főként az amerikai és a görög goodwill leírásoknak tudható be, annak ellenére, hogy a meghiúsult T-Mobile USA tranzakció miatt 2,3 milliárd eurós kompenzációt kaptak.
A menedzsment az idei évvel kapcsolatban nem túlságosan optimista, ugyanúgy, ahogy a magyar leányvállalatnál sem. René Obermann a társaság vezérigazgatója szerint a 2011-es nehéz iparági működési környezet marad 2012-ben is. A vezetőség előrejelzése alapján a társaság 2012-ben 18 milliárd euró körüli EBITDA-t és 6 milliárd euró készpénzt remél, ha a működési és a szabályozói környezet nem romlik tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve