Több, mint 7 százalékkal emelkedett a Lufhtansa részvényeinek árfolyama a társaság bejelentését követően, amely szerint a vártnál alacsonyabbak lehetnek idei költségei és teljesítik tavalyi profitelőrejelzésüket - írja a WSJ.com.
A bejelentés szerint idei üzemanyagköltségük várhatóan 6,9 milliárd euró lehet a tavalyra várt 7,1 milliárd euró után. A légitársaság befektetőknek szánt prezentációja szerint a cég átalakításának költségei tavaly 200 millió eurót tettek ki, ez az összeg idén 80, jövőre 20 millió euróra csökkenhet.
A Lufthansa menedzsmentje megerősítette 2013-as profit előrejelzését, e szerint az éves nyereség 600 és 700 millió euró között alakult stagnáló árbevétel mellett. Az anyag szerint a vezetés 2015-re változatlanul 2,3 milliárd eurós üzemi nyereség elérésével számol.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve