A lefedettség azonban a júniusi aukció 1,7-szeres szintjéről 1,55-szörösre esett vissza. A piac viszont megkönnyebbüléssel fogadta, hogy legalább a teljes mennyiség gazdára talált.
A keddi aukció volt az első, mióta a múlt hét vége óta egyre nagyobb aggodalommal figyeli a piac az országot, attól tartva, hogy Olaszország lesz az európai adósságválság következő áldozata.
Piaci pletykák szerint mindenesetre az ECB és Kína is újra aktív vásárlóként lépett fel az európai államkötvények másodpiacán, hogy gátat szabjon az egyre inkább elszálló hozamoknak.
Ezúttal a rövid lejárat aránylag megkönnyítette az olaszok dolgát, az igazi kihívást viszont a csütörtöki aukció jelentheti, akkor ugyanis 3-5 milliárd eurónyi hosszú államkötvényt árverez a kincstár.
A tízéves olasz kötvények hozamfelára kedden 355 bázisponttal történelmi csúcsra futott a német Bundokkal szemben, ám az aukció után már lejött 321 bázispontra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve