Az ECB a várakozásokkal ellentétben csökkentette irányadó alapkamatát 0,5 százalékról 0,25 százalékra. A hírre a vezető nyugat-európai piacok erőteljes emelkedésbe kezdtek, ám a lazítás mögötti okok átgondolása után kezdett alább hagyni a jó kedv. Emellett a vártnál jobb amerikai GDP adat is kikezdte a pozitív hangulatot, miután ez azt jelentheti, hogy a Fed a vártnál hamarabb foghat bele a kötvényvásárlási programjának visszafogásába.
A nap végére a főbb indexek közül a DAX maradt pluszban 0,4 százalékkal. Az FTSE-100 0,7, CAC-40 0,1 százalékos veszteségben zárt, a Stoxx Europe 600 0,1 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A periféria indexei is a tegnapi zárószint alatt zártak: az FTSE MIB 2,1, az IBEX-35 1 százalékot esett. A milánói indexet a Banca Popolare di Milano 5, míg a Mediobanca 2,8 százalékos veszteségével húzta le.
A DAX teljesítményében nagy szerepe volt a Commerzbanknak, ami harmadik negyedévére a vártnál jobb eredményről jelentett. A bank papírjai 9,4 százalékot rallyztak. Más bankoknak is jó napja volt: a Credit Agricole 4 százalékot ugrott, miután 16 százalékos harmadik negyedéves árbevételnövekedésről jelentett. A szintén gyorsjelentő Société Générale pedig 2,9 százalékos emelkedést ért el.
A Siemensnek a negyedéves jelentése 2,7 százalékos drágulást hozott, míg a Deutsche Telekomnak 2,3 százalékos veszteséget.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve