Mindössze 340 millió dollár volt a Bank of America (BoA) harmadik negyedéves profitja, a bevételek pedig 20,657 milliárd dollárra rúgtak. Utóbbi 27,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Mivel azonban az elemzők veszteséget vártak, eredményszempontból kellemes meglepetés a bank teljesítménye, a bevételek ugyanakkor 5,6 százalékkal elmaradtak a várttól.
A bank közlése szerint több negatív tényező is negatív irányba befolyásolta a harmadik negyedéves eredményt:
- átértékelődési hatás a bank hitelspreadjéhez kapcsolódóan: 1,9 milliárd dollár
- peres költségek, többek között a 2009 elején felvásárolt Merril Lynchez kapcsolódóan: 1,6 milliárd dollár
- brit adóváltozáshoz kapcsolódó ráfordítás: 0,8 milliárd dollár
A bank Bázel I. szerinti törzstőkéje 11,41 százalakra, Bázel III. szerinti mutatója 8,97 százalékra rúgott.
A társaság közleménye szerint az alapvető működésben kedvező folyamatok történtek:
- a betétállomány 6%-kal, vagyis 17 milliárd dollárral nőtt egy negyedév alatt
- az ún. "first-lien" jelzáloghitel-kihelyezésben 13 százalékos növekedés történt az előző negyedévhez képest
- a globális vagyonkezelésben a vagyonnövekmény 5,7 milliárd dollár volt, ami 39 százalékkal meghaladja az előző negyedévit és 27 százalékkal az egyévvel korábbit
- a befektetési banki bevételei 17 százalékkal nőttek az előző negyedévhez és 42 százalékkal az egy ével korábbihoz képest.
Kilátások
Bár a jogi költségek továbbra is okozhatnak még meglepetéseket a befektetőknek, Brian Moynihan vezérigazgató kiemelte, hogy egyre nagyobb aktivitást mutatnak az ügyfelek, így jelzáloghitelezésben és a betétgyűjtésben egyaránt növekedni tudnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!