A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,73 pontos csökkenéssel 49 604,43 ponton nyitott pénteken, a csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdhet pénteken a Budapesti Értéktőzsde – írta az MTI-nek még a tőzsdenyitás előtt küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Árokszállási Zoltán azzal indokolta a várakozását, hogy az ázsiai tőzsdék pénteken is eséssel kezdtek, tehát a kedvezőtlen részvénypiaci klíma nem ért véget. A BÉT-en az eladói nyomás határozza meg a kereskedést, a vezető részvények kilátásai egyelőre bizonytalanok – tette hozzá.
A BUX 469,24 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 49 605,16 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
- A Mol 34 forinttal, 1,12 százalékkal 3006 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,61 százalékkal 11 605 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 8,5 forinttal, 2,10 százalékkal 414 forintra erősödött, forgalma 290,8 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,30 százalékkal 8325 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!