Kifejtette, a horvát kormány a Mol INA-részesedése iránt érdeklődő minden befektetőt szívesen lát, az amerikaiakat is. A miniszter a Bloomberg hírügynökség értesüléseit kommentálta, amelyek szerint a genfi székhelyű Klesch Csoport érdeklődik a Mol INA-részesedése iránt, és már megkezdte az INA átvilágítását. A Klesch Csoport tulajdonosa, az amerikai Gary Klesch szeptemberben nyilatkozta a Bloombergnek, hogy öt-hat olajfinomítót vásárolna Európában.
Ivan Vrdoljak egy másik INA-t érintő ügyről is beszélt. A miniszter szerint tájékoztatták az olajtermékek kiskereskedelmével foglalkozó vállalatokat, hogy hétfőtől szigorúbb minőségellenőrzések lesznek a benzinkutaknál. 2014 végéig módosulnak a törvényei előírások is, onnantól kezdve a kiskereskedőknek jelezniük kell a kormánynak áraikat, és azt, ha azok változnak.
Az INA honlapján található adatok szerint a vállalat 442 benzinkútból álló hálózattal rendelkezik Horvátországban és a szomszédos országokban.
Ivan Vrdoljak elmondta, hogy a horvát kormány lehetséges egyezsége a Mollal semmiképp se lesz káros az INA-nak. Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a héten nyilatkozta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.
Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve