A jövő heti kibocsátásokat az ÁKK már meghirdette, így a következő hetek aukcióinak tapasztalatai alapján mérlegel majd az államadósság-kezelő − mondta a Napi Gazdaságnak Borbély László általános vezérigazgató-helyettes.
Lapunk kérdésére, miszerint sor kerülhet-e a túl magas hozamigénnyel benyújtott ajánlatok elutasításával végződő aukcióra, Borbély elmondta: a túl magas hozam relatív, a piactól való távolság alapján mérlegelnek, így a kifutást az aukción kialakuló konkrét helyzet határozza meg. Egy esetleg sikertelenül végződő kibocsátás esetén is rendelkezésre áll a szükséges finanszírozási tartalék − hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
A Reuters adatai alapján idén a devizaadósság refinanszírozása már megoldott, az év végéig viszont mintegy 560 milliárd forintnyi diszkontkincstárjegy fut ki. Az MNB októberi adatai szerint a kormányzat 1732 milliárd forintos betétállománnyal rendelkezett a jegybanknál, amelynek oroszlánrészét, 1087 milliárd forintot a 2008-as IMF-hitelkeret fennmaradó része teszi ki. Ezenfelül szélsőséges esetben felmerülhet az állami magán-nyugdíjpénztári vagyon további elemeinek értékesítése is a forrásbevonásra.
A pénteki, jelentős napon belüli hozamemelkedés kapcsán Borbély elmondta, természetesen figyelemmel kísérik a piaci fejleményeket. Mint hozzátette, a likviditás 2008 őszéhez hasonlatos befagyásához vezető folyamatról beszélni egyelőre korai lenne. Akkor a Lehman Brothers szeptember közepi csődjét követően kezdődött meg a külföldi befektetők kezében lévő állomány drasztikus leépülése, a befagyás és a piacról való finanszírozás ellehetetlenülése pedig már több száz milliárdos csökkenés után következett be októberben.
A piac mindenesetre idegesen fogadta a leminősítést, a Bloomberg adatai alapján a tízéves államkötvények hozama 10 százalék fölé szökött, míg a CMA Datavision adatai szerint az ötéves magyar papírok bedőlése ellen biztosító cds-felár 41 bázisponttal megugorva 644 bázisponton új történelmi csúcsot állított be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve