A problémás magyar önkormányzati ügyfelekkel (főleg Sárospatak, Hódmezővásárhely, Fejér és Veszprém megye) szemben fennálló vevőkövetelések állománya ha marginálisan is, de tovább növekedett. Ez pedig továbbra is komoly likviditási kockázatot jelent a cég számára.
A helyzeten sokat enyhítene a már két hónapja bejelentett, ám azóta is húzódó lengyel hitel lehívása, addig a társaság átmeneti intézkedésekkel, így többek közt a fizetési feltételek módosításával, szállítókkal szemben hosszabb fizetési határidők vagy részletfizetés érvényesítésével, illetve a követelések esetleges faktorálásával.
Az októberben esedékes kötvénylejárat mintegy 1,4 milliárd forintos kötelezettségre a június végi 3,8 millió euróról 2,1 millióra apadó készpénzállomány, így a lengyel hitel lehívása vagy egyéb forrás bevonása egyre sürgetőbbé válhat a cég számára.
Ami részben pozitív fejlemény, hogy az E-Star júliusra elérte a központi költséglefaragások maximumát, míg az éves jelentés felülvizsgált auditja augusztusban lezárulhat. A korábban húzópiacnak tartott román projektek esetében a társaság folytatta a zilahi és a marosvásárhelyi projektek leépítését, ami hozzájárult az EBITDA mínuszának csökkenéséhez.
| Mutató | Központi | Magyarország | Románia | Lengyelország | Összesen |
| Árbevétel | 0 | 1990 | 32 | 1364 | 3386 |
| Bruttó fedezet | 0 | 651 | -2 | 415 | 1064 |
| EBITDA | -214 | 492 | -200 | -191 | -113 |
| Forrás: E-Star | |||||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve