A forint gyengülésének délelőtt útját állta a 272,50-en húzódó csökkenő trendvonal, erről vissza is pattant a jegyzés és az euró 271,50-ig korrigált. Kora délután azonban új lendületet kapott a forintgyengülés, így jelenleg 273-on veszik, 273,25-ön adják az eurót a bankközi piacon. Ötvös Mihály a CIB senior deviza üzletkötője kiemelte, a forint csaknem kétszer annyit gyengült, mint a zloty, ám ennek továbbra is fedezeti okai vannak, a jelentős magyar állampapír-befektetésekkel rendelkező külföldi szereplők a nagyon bizonytalanra fordult hangulatban forint eladással próbálják kockázataikat csökkenteni. Az állampapírpiac viszont nyugodt, igaz jelentősebb mennyiségű kötvény eladásához nincs is meg a szükséges likviditás.
A negatív hangulatot erősítette, hogy a döntéshozók hétvégén ellentmondásosan nyilatkoztak az európai adósságválság megoldása érdekében szükséges lépésekről. A piacok számára a következő remény a csütörtöki eurózóna csúcs, ám egyelőre nem látszanak közeledni az álláspontok az ECB és a német kormány között.
Enek fő nyertese a svájci frank volt: az euró/svájci frank árfolyam 1,14-ig esett, igaz mostanra megközelítette a pénteki, 1,15-ös szintjét, fél kettőkor 1,1488-on kereskedtek vele. Ennek köszönhető, hogy a svájci frank forintárfolyama sem szállt el még jobban: 237,50 körül jár a jegyzés.
Az euró/dollár árfolyam 1,4050, egy dollár 194 forint a bankközi devizapiacon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve