NZDUSD
Míg a szerdai kereskedésben a devizapár emelkedése mögött a vártnál magasabb ütemben bővülő új-zélandi inflációs ráta nyomán ismét felerősödő kamatemelési várakozások, a csütörtöki nap első felében pedig az amerikai dollár gyengülése mutatta az utat az NZDUSD jegyzése számára.
Míg délelőtt a kínai hitelminősítő által alacsonyabb kategóriába visszasorolt amerikai adósságbesorolás adott témát a piacoknak: az amerikai költségvetéssel kapcsolatos; csupán ideiglenes politikai megállapodás nyomán a befektetők megkezdték a 'tapír' újraárazását; azaz a Fed kötvényvásárlási műveleteinek tervezett csökkentését, amely az esetlegesen újra fellángoló költségvetési állóháború nyomán könnyen a stimulus fenntartására (vagy a tervezettnél is lassabb kivezetésre) késztethetné a Fed jegybankárjait. Vélhetően ez húzódhatott meg a zöldhasú csütörtök délelőtti gyengélkedése mögött.
Az NZDUSD jegyzése új lokális csúcsra kapaszkodott csütörtökön délelőtt; így amennyiben az emelkedés folytatódna, a következő megállót a 0,8480-as szint jelenthetné, míg a 0,8575 szintén fontos ellenállásként funkcionálhat a továbbiakban. A 0,8435-0,84-es tartományból ismét lefelé mozdulva el, első körben a 21-napos mozgó, majd a 0,8230-as támaszra érdemes koncentrálni.

EURAUD
Bár az év első felében az ausztrál dollár az euróval szemben is jelentős gyengülést produkált, azonban az 1,5-ös szinttel már nem sikerült megbirkóznia a vevőknek. Az augusztusi, masszív negatív korrekció közepette, az emelkedő trendvonal törését követően az 1,4475-ös támaszt visszatesztelve erősítette meg a kirajzolódó duplacsúcs formációt a devizapár.
A megformált duplacsúcs formációból számított alakzati célárfolyam 1,3950-re mutat; így amennyiben az EURAUD kurzusának nem sikerülne az 1,42-es szint visszafoglalása, abban az esetben, az 1,4145-ös lokális mélypont alá kerülve ismét a vevők vehetnék kezükbe az irányítást. Felfelé a már említett 1,42 mellett az 1,4475-ös
szint jelenthet megerősített ellenállást a későbbiek folyamán.

Apple
Míg a befektetők fantáziáját az amerikai csődesemény lehetősége mozgatta az elmúlt hetekben, addig az Apple részvényei szép lassan ismét a lélektani 500 dolláros szint közelébe kapaszkodtak vissza. Bár az Apple menedzsmentje által leigazolt Burberry CEO adott témát a piacoknak a korábbi napok folyamán, a következő hét újabb izgalmakat tartogathat majd, mivel a társaság gyorsjelentése mellett az ünnepi szezon felé közeledve a befektetők árgus szemekkel lesik majd az Apple jövő kedden esedékes, új termék-bemutatóját is.
A jelenlegi szintekről ismét felfelé mozdulva el, első körben az 513-as lokális tetőre figyelünk, míg a következő megállót az 530-as ellenállás jelentheti az Apple részvények számára.

NZDUSD, EURAUD, Apple - technikai elemzés 2013.10.17.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha devizapárokkal kereskedne vagy további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve