A forint a héten elszenvedett veszteségein szépítve vegyes eredménnyel fejezte be a hetet az egyes devizákkal szemben.
Pénteki 0,7 százalékos erősödésével az euróval szemben nagyjából a hét eleji árfolyamán végzett a forint. A dollárral szemben pénteken 0,8 százalékkal erősödött, a hét eleje óta pedig 1,1 százalékkal gyengült. A svájci frankkal szemben 0,5 százalékos veszteséggel fejezte be a hetet a forint 0,6 százalékos pénteki erősödésének köszönhetően.
Pénteken a dollárt 307,50 és 310,76 forint között jegyezték. Csütörtökön a dollár jegyzése egészen 312,13 forintig ment el, ami tavaly november óta a legmagasabb érték, és így a forint idei leggyengébb árfolyamának számít. Az euróval szemben a forint leggyengébb árfolyama márciusban volt 369,20-as jegyzésen, a svájci frankkal szemben pedig január elején állt leggyengébben, amely akkor 336,68 forint volt.
Idei leggyengébb árfolyamánál péntek esti árfolyamán a forint 3,4 százalékkal áll erősebben az euróval, 1,4 százalékkal erősebben a dollárral és 1,7 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.
A forint csütörtökön 3,0 százalékos veszteséggel fejezte be a szeptembert az euróval, 5,1 százalékos veszteséggel a dollárral és 3,2 százalékos veszteséggel a svájci frankkal szemben. A lengyel zloty 2,5 százalékkal gyengült az euróval szemben szeptember hónapban, a cseh korona 0,3 százalékkal erősödött, a román lej pedig 0,3 százalékkal gyengült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve