Hétfőn még nagyon jól állt a forint, szerdára viszont ismét 400 fölé emelkedett az euró ára, sőt a délelőtti órákban 401 forint fölött is járt a jegyzés.
Ilyen gyenge utoljára augusztus 1-jén volt a magyar valuta az euróval szemben. A dollár 392 forint fölött volt napközben. Dél előtt nem sokkal viszont hirtelen ismét erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, 399 alá került az euró ára.
"Sajnos ismét intenzív forintgyengülés indult a tegnapi hírre, miszerint 5 napja nem érkezik kőolaj az országba a Barátság-vezetéken keresztül. Jelenleg már a 400-as ellenállást ostromolja a jegyzés, ahol egy, a technikai elemzés szempontjából lényeges szint és a csökkenő trendvonal húzódik. Felette nem sokkal a 30 napos mozgóátlag képez újabb potenciális ellenállást, 400,91-nél. Az említett ellenállások áttörése esetén felfelé indulhat az árfolyam, a következő ellenállás jelenleg 406,02-nél található" - közölte az Equilor Befektetési Zrt.
"Jól indította a hetet a forint, még tegnap délelőtt is tartani tudta magát a meglepő inflációs adat mellett is. A délután érkezett negatív hír, miszerint augusztus 4-e óta nem érkezik kőolaj Oroszország felől, elrontotta a forint addigi teljesítményét is. Hamar 398 forintra kúszott vissza az euró/forint árfolyama, azonban a magas infláció miatt továbbra is jelentős kamatemeléseket árazhat a piac, így ez valamelyest erősítheti a magyar devizát. Továbbra is nagy a bizonytalanság a kőolaj-szállítás kapcsán, így a forint sem tud erőre kapni" - erősítette meg ezt a KBC Equities.
A Molnak ugyanakkor sikerült megnyugtatnia a befektetőket, a keddi 4 százalékos esés után több mint 3 százalékos pluszban van szerdán a papír. Dél előtt nem sokkal kiderült: az olajcég megtalálta a megoldást a szállítás újraindítására, átutalta a tranzitdíjat az ukránoknak. Ez valamelyest a forint árfolyamát is erősítette.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve