A hét első napjaiban még erősen tartotta magát az forint, 358 körül jegyezték az eurót, sőt hétfőn 356,5 forint körül volt az euró ára. Szerdára azonban elfogyott a lendület, szabadesésbe váltott a magyar fizetőeszköz. Az euró ára már az éjszakai órákban 361 forint fölé emelkedett, a reggel 9 órás európai nyitás után pedig tovább emelkedett. Kora délelőtt 363,5 forint fölött jegyezték az eurót, ami kéthetes mélypont.
Az árfolyamgörbe alapján ráadásul a nap további részében további gyengülés várható. A dollárral szemben még durvábban gyengül a forint. Hétfőn még 302 forint alatt volt az amerikai valuta ára, most már közel jár a 310-hez.
Kapcsolódó
A történelmi mélypontot egyébként idén április elején érte el a forint, akkor egy hasonlóan gyors eséssel 369,54-re gyengült az euróval szemben.
"A brexit körüli tárgyalások határideje vészesen közeleg, a bizonytalanság pedig egyre csak nő, ennek következtében a tegnapi napon az euró és a font is gyengülésnek indult a dollárral szemben" - mondják az Erste Befektetési Zrt. szakértői. Előrelépés hiányában a korrekció tovább folytatódhat. A brókercég szakértői szerint technikai alapon tovább folytatódhat az euró/forint keresztárfolyam emelkedése.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve