Fontos lenne technikai szempontból, hogy 400 forint alá kerüljön az euró ára. A héten ez többször megtörtént, de a lélektani és technikai határt tartósan nem bírta átvinni az euró/forint keresztárfolyam. Az erősödésre játszók tétjeit a gyengülésre fogadók sorra lesöpörték.
Csütörtök délután a kedvező amerikai inflációs adat után úgy tűnt, olyan dollárgyengülés indult meg, amelyik a forintnak is új lökést adhat, és kis időre ismét 400 alá ment az euró jegyzése, miközben a dollár már 392 forint körüli áron is vették. A dollár gyenge is maradt, de az euróval szembeni 400-as szinttel még mindig küzd a forint.
Péntek reggel 402 forint körül volt az euró/forint nyitás után, a dollár 392 körül forog, a svájci frank valamivel 407 forint fölött jár, az angol font ára 460 forint fölött van néhány tíz fillérrel.
"Ezúttal sem tudta letörni a 400-as támaszt az euró-forint árfolyama. Bár tegnap ismét a támasz alá szúrt a jegyzés, végül nem sikerült alatta zárni, így az változatlanul kulcsszint, míg rövid távú ellenállás 405-nél található. A dollár-forint jegyzésében nagyobb mozgást láthattunk, ezzel a 393-as támasz alatt zárt, amennyiben itt stabilizálódik, a következő elérhető szint kicsivel 389 alatt adódhat" - közölte az Equilor.
"Egyelőre hiába gyengül rég nem látott ütemben a dollár, ez a magyar deviza esetében nem igazán hozott nagy fellendülést. Az EURHUF árfolyama így nem tud hosszabb ideig 400 forint alatt ragadni, míg az EURUSD egyre csak távolodik a paritástól, jelenleg már 1,02 dollár felett jár az árfolyam" - tette hozzá a KBC Equitas szakértője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve