Az Erste a fellebbezéssel továbbra is bizonyítani kívánja, hogy az általa alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítási kikötések tisztességesek. A közlemény emlékeztet, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2014. október 22-én hozott másodfokú jogerős ítéletében megállapította, hogy a deviza alapú kölcsön fogalmába nem tartozik az euróban, illetve svájci frankban nyilvántartott szabad felhasználású jelzáloghitel, ezért ezen termékkör vonatkozásában a pert megszüntette és az elsőfokú ítéletet ebben a részében hatályon kívül helyezte. A szabad felhasználású jelzáloghitel vonatkozásában a banknak új keresetet kell benyújtania 2015. január 5-12. között.
Egyebekben az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta, azaz elutasította az Erste Bank Hungary Zrt. kereseti kérelmét, amelyben a bank az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítási kikötéseinek tisztességességét kívánta bizonyítani.
A cikk megjelenését az Erste Bank támogatta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve