Jelentős gyengüléssel kezdte a hetet a forint. A hétfői kereskedésben az euró 407,301 forinton is járt, estére 414 forint fölé került a jegyzés és ezen a szinten volt kedden reggel nem sokkal 7 óra után a stooq.com devizaárfolyamokat követő oldal adatai szerint. A dollárért ekkor 419,5 forintot kellett adni. A forint az euróval szemben január elejéhez képest mostanáig 12,1 százalékos veszített értékéből, a dollárral szemben pedig több mint 18 százalékkal gyengült.
A forint hétfői gyengülése több dolognak köszönhető. Részben annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy hétfői interjú közölte, bár megegyezésre számít az Európai Bizottsággal a jogállamisági eljárásban, de úgy véli, hogy a magyar források kifizetésével szemben újabb és újabb kifogásokat emel majd Brüsszel. Emellett a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve jövő heti kamatemelésére készülnek.
Újabb döntés várható az MNB-től
A forint árfolyamára hatással lehet a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése. A monetáris tanács előző, szeptemberi ülésen 125 bázisponttal 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a jegybank.
A kamatfolyosó két szélét is 125 bázisponttal emelte a testület. Akkor az MNB közölte, leállítja az alapkamatemelési-ciklust, mivel az alapkamat jelenlegi szintjével a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak. A monetáris szigorítás azonban nem állt le: egynapos FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdetnek meg napi rendszerességgel az eddigieknél magasabb kamatszinteken, előbbit 17 százalékos, utóbbit 18 százalékos kamattal
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve