A július utolsó két hetében tapasztalt sávozás az S&P 500-as indexben a jelek szerint elbizonytalanította a befektetőket a további emelkedést illetően. A második nyári hónap utolsó két hetét - a csütörtöki, 1700 pont fölé történt kitörést megelőzően - a vezető index egy szűk, 20 pontos sávban töltötte, s ez alatt az idő alatt kissé csökkent a további áremelkedésben bízók aránya.
A profi tőkepiaci hírlevélírók által javasolt pozicionáltságot vizsgáló felmérésben enyhén csökkent az azonnali részvényvásárlást tanácsoló szakértők aránya, a korábbi 51-52 százalék körüli értékről 48,4 százalékra. Eközben gyakorlatilag nem változott a részvényeladást javaslók tábora, második hete 19,6 százalékon stagnál. Ezzel a felmérés bull/bear hányadosa 2,47-en áll. Ez optimista hozzáállást tükrös, azonban még nem annyira szélsőségeset, hogy ez alapján a piac tetőzésére kellene gyanakodni, erre akkor lehetne gyanakodni, ha a mutató a 2,8-3-as tartományba emelkedne.
A kisbefektetők egyre kevésbé hisznek a tőzsdei áremelkedés fenntarthatóságában. Az amerikai kisbefektetői szövetség, az AAII adatai szerint heti felmérésükben a fél éves távlatban magasabb részvényárfolyamokat várók aránya 35,6 százalékra csökkent az egy héttel korábbi 45 százalék feletti értékről, az alacsonyabb részvényárfolyamokra tippelőké minimálisan, 25 százalékra emelkedett. Ezzel ez a felmérés - a hosszú távú átlagokat figyelembe véve - még a profikénál is kevésbé tükröz optimista hangulatot.
Úgy tűnik, az index kéthetes toporgását az alapkezelők is megunták kissé. Az NAAIM, az amerikai aktív alapkezelők szövetségének felmérése szerint tagjaik körében a korábbi, nagyon magas 87,5 százalékról szerdára 74,05 százalékosra csökkent a portfóliók nettó long kitettsége. Ez kedvező jel abból a szempontból, hogy elvileg még mindig van olyan pénz a partvonalon, amely akár tovább fűthetne egy emelkedést.
Az S&P 500-as index rövidebb távú RSI mutatója a kéthetes sávozásnak köszönhetően eközben kijött a túlvettség közeli helyzetből. Az egyetlen negatívum az oszcillátor szempontjából a piaccal kapcsolatban egyelőre annyi, hogy az RSI mutató a nyári emelkedésben nem tudott az indexszel együtt új csúcsokra menetleni. Ez negatív divergenciának tekinthető, azonban egy negatív divergencia korántsem jelenti azt, hogy trendforduló következne.
A nem túl negatív kép ellenére az augusztussal kapcsolatban óvatosságra intett Jeffrey A. Hirsch, a Stock Traders Almanach szerzője. Az átlagos hozamokat tekintve ugyanis 1987 óta az augusztus hónap tudta eddig a legrosszabb teljesítményt felmutatni, az Dow Jones Industrial Index átlagosan 1, az S&P 500-as index mindössze 0,8 százalékkal tudott emelkedni az év nyolcadik hónapjában ebben az időszakban. Igaz, a képhez hozzátartozik, hogy a statisztikát jelentősen rontja több olyan esemény is, amelyek pont augusztusban hoztak masszív zuhanást a részvénypiacon az elmúlt 26 évben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!