A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 980,50 pontos, 2,45 százalékos emelkedéssel, 41 002,39 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött a pénteki záráshoz képest. Az OTP 11 ezer forint fölé, új történelmi csúcsra emelkedett - írta az MTI.
Jól kezdődött a hét a BÉT-en. A Mol és az OTP kiemelkedő mértékben, több mint 3 százalékkal drágult, de a Richter és a Magyar Telekom is több mint 1 százalékkal erősödött - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en.
A magyar részvénypiacon a forgalom is kiemelkedő volt. Az európai piacokon vegyesen teljesítettek a főbb indexek - tette hozzá a szakértő.
A Mol 98 forinttal, 3,16 százalékkal 3196 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 380 forinttal, 3,46 százalékkal 11 350 forintra, új történelmi csúcsra ugrott, forgalmuk 15,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,27 százalékkal 479,50 forintra nőtt, forgalma 480,5 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 80 forinttal, 1,19 százalékkal 6780 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4247,84 ponton zárt hétfőn, ez 28,08 pontos, 0,66 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,24 százalékkal gyengült, miközben a frankfurti DAX-30 0,22 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,28 százalékkal emelkedett - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 indexe 0,38 százalék, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,28 százalék pluszban zárt.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 70 cent (1,02 százalék) emelkedéssel, 69,31 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,04 százalék csökkenést, a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index 0,22 százalék növekedést, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,42 százalék erősödést jelzett.
A kép forrása: Stocksnap.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve