A piaci szereplők abban bíznak, hogy Szlovákia - az utolsó olyan euróövezeti ország, amelyik még nem fogadta el az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitásbővítésének tervét - az előző napi sikertelen parlamenti szavazás e hétre várt megismételt fordulójában már jóváhagyja a programot.
Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar kormánykötvények nem teljesítővé válásának kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a szerdai késői kereskedésben 525 bázispont környékén mozgott az 540,6 bázispontos előző záró után.
Volt honnan javulni
A múlt hét közepén még 570 bázispont feletti magyar CDS-díjszabásokat mértek Londonban.
A szerda délutánra kialakult magyar CDS-középárfolyam azt jelenti, hogy a magyar szuverén törlesztési leállás kockázatára kínált biztosítási tranzakciók éves díja most hozzávetőleg 525 ezer euró minden 10 millió euró magyar szuverén devizaadósság után az irányadó ötéves államkötvény-futamidőre. Az egy héttel ezelőtti díjszabások alapján akkor ugyanezeknek a magyar CDS-kontraktusoknak az árfolyama 570 ezer euró felett volt, ami több mint kétévi csúcsot jelentett.
A magyar CDS-árazás 2009 márciusában - a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008. őszi bukása után indult globális pénzügyi válság kiteljesedésének idején - érte el legutóbbi csúcsát, 630 bázispontos középárfolyammal.
A CDS-tranzakciók árazásai jelzik, hogy a piac mennyire tartja kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak. Minél magasabb az aktuális CDS-díjszabás, annál nagyobbnak tekintik a piaci szereplők az érintett szuverén vagy cégadós törlesztésképtelenné válásának halmozott távlati rizikóját.
Az euróövezettel kapcsolatos javuló piaci hangulatot jelzi, hogy csökkentek a nagy központi eurótagállamok törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak díjszabásai is.
A CMA DataVision adatai szerint a német kormánykötvények CDS-középárfolyama a szerda késői forgalomban 89-90 bázispontos szinteken mozgott. A múlt hét közepén még 120 bázispont feletti német CDS-középárfolyamokat mértek Londonban, ami rekord volt az euróövezeti kockázati megítélés alapmércéjének tekintett Németország esetében.
Feltűnő német felár
Mindazonáltal feltűnő, hogy a német CDS-kontraktusok még mindig drágábbak az euróövezeten kívüli Nagy-Britannia törlesztésbiztosítási tranzakcióinál: a brit CDS-középárfolyam az összehasonlítható futamidőre 84-85 bázispont volt a szerda délutáni londoni kereskedésben, vagyis a piac ezen a mércén mérve Nagy-Britanniát továbbra is kevésbé kockázatos államadósnak tartja, mint Németországot.
A legsúlyosabb adóssághelyzetben lévő Görögország CDS-ügyleteinek díját a piac már jó ideje csak "up front", vagyis azonnal fizetendő alapon árazza, de ennek gyakorlatilag nincs jelentősége, mivel e CDS-termék piaca a biztosra vett görög törlesztésképtelenség miatt szinte teljesen illikvid.
A CMA számítási modellje alapján a piaci szereplők most éppen 91,5 százalékos valószínűséggel árazzák - vagyis csaknem tényként kezelik - Görögország mint államadós törlesztésképtelenné válását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve