Európa harmadik legnagyobb biztosítója csütörtökön közölte, hogy a szeptember végével záródott három hónapban az adózott eredménye 18 százalékkal, 420 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 513 millió euróról.
Az üzemi eredmény összességében 9 százalékkal, 1,1 milliárd euróra mérséklődött, ezen belül az életbiztosítási szegmensben az üzemi eredmény 15 százalékkal esett, míg a vagyon- és balesetbiztosítási üzletágban 11 százalékkal nőtt.
A Generali közleménye ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a csoport erős növekedéssel zárta az év első kilenc hónapját. A díjbevételek 5,1 százalékkal emelkedtek, és elérték az 54,2 milliárd eurót, míg a működési eredmény 4,7 százalékkal 3,84 milliárd euróra nőtt. A nettó nyereség 1,727 milliárd eurót tett ki, ami 8,7 százalékos emelkedést jelent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve