A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Hosszú idő óta menetrend szerint havi negyed százalékponttal csökkenti az alapkamatot a jegybanki Monetáris Tanács. Nem volt ez másként január végén sem. Egyes piaci szereplők azonban szkeptikussá váltak, folytatódik-e a kamatvágási sorozat. A kételyek két fontos tényezőre vezethetők vissza. Egyik, hogy a jelenlegi 5,5 százalékos kamat akár már elég alacsony lehet a kamatcsökkentési sorozat megállításához. Másik, hogy a forint igencsak gyengélkedik. Különösen az euróárfolyam a kényes kérdés, hiszen a 300-as szint egy komoly lélektani határt jelent, így ha ezen a kurzus "átlendül", onnan sokkal nehezebb visszahozni, mint "semlegesebb" helyekről.
A kamattal kapcsolatos vélemények az állampapírpiacon a rövid futamidőknél fontosak. Erre példa a múlt hét elején tartott hatheteskincstárjegy-aukció. Itt az átlagos hozam hajszálnyira megegyezik a jegybanki alapkamattal. Ezt is csak mennyiségi csökkentés útján sikerült elérni. A lépés érthető, hiszen a benyújtott ajánlatok volumene csekély volt, alig több mint az eredetileg meghirdetett mennyiség.
Logikus, hogy a befektetők nem biztosak abban, hogy a jegybank az árfolyam elszabadulását kockáztatva is tovább vágja a kamatot, így nem szívesen vásárolnak alapkamat alatti hozamszinten rövid lejáratú állampapírt.

Érdekes módon a három hónapos diszkontkincstárjegynél jóval bátrabbak voltak a befektetők. Elképzelhető, hogy a két aukció közt eltelő egy nap alatt változott a piaci hangulat, de az is lehet, hogy egyszerűen a futamidők közti különbség indokolja az eltérő hozzáállást a két papírhoz. Lényeg, hogy itt a kibocsátónak lehetősége nyílt a mennyiség emelésére, s még ezzel együtt is rekord alacsony átlaghozam alakult ki. Ez 5,3 százalékot jelent, a maximum négy ponttal lett magasabb. Ezek az értékek tehát már számottevően a jegybanki kamat szintje alatt vannak. Eszerint a piaci szereplők nem a jegybanki kamatcsökkentések befejeződésére számítanak, csupán (a hathetes-aukció eredményéből következően) arra, hogy egy hónap − a február − ki fog maradni. Ez eddig rendjén is van, ám ebből egy további érdekes következtetés is adódik. Mivel a kimaradás oka aligha lehet más, mint a gyenge forintárfolyam, ez azt is jelenti, hogy a befektetők optimisták a forint jövőjét illetően. Ha ugyanis azért nem csökkenthető tovább a kamat, mert gyenge a forint, csak akkor csökkenthető majd, ha erősödik. Így aki arra számít, hogy a februári szünet után márciusban csökken majd a kamat, arra is számít, hogy addig erősödik az árfolyam. Ha pedig valaki nem számít márciusi (esetleg áprilisi) kamatcsökkentésre, aligha vesz most három hónapos diszkontkincstárjegyet szignifikánsan alapkamat alatti hozammal.
További csavar a múlt hét állampapír-piaci történetében, hogy míg hétfőről (hathetes papír aukciója) keddre (a három hónapos papír sikere) megjavult a hangulat, csütörtökre, a kötvényaukciók idejére mintha ismét elromlott volna, bár itt vegyes eredmények születtek. Mindez arra utal, hogy a korábban fejtegetett összefüggések helyett nyugodtan magyarázhatjuk a hangulat napról napra való szeszélyes változásával is a piac múlt heti furcsaságait.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve