Az Est Media korábban arról tájékoztatta részvényeseit, hogy januárban kerül erre sor. A módosítás a csődeljárás jelentős adminisztrációs terhe miatt történt. A 2016. október 28-i közzétételben írtak, az időpont módosításától eltekintve, változatlanul irányadóak a társaság tervezett lépéseit illetően.
Az Est Media - amelyet a BÉT korábban szankcióval is sújtott - igazgatósága 2016. október 28-án jelentette be, hogy a 2016. július 29-i rendkívüli közgyűlésen kapott felhatalmazás alapján kezdeményezi a társaság csődeljárásának megindítását.
A közgyűlési felhatalmazás alapján az igazgatóság a társaság tulajdonában lévő, EM 2024 saját kötvények értékesítésére és későbbi visszavásárlására vagy visszavásárolhatóságára vonatkozóan olyan ügyletet köthet, amely olyan mértékű - mintegy 800 millió forintos - egyszeri nyereséggel jár, amely rendezné a társaság saját tőke helyzetét. Ilyen ügylet azonban nem jött létre, és tőkebefektetőt sem tudtak bevonni, ezért határoztak a csődeljárás megindításáról. A társaság olyan csődegyezséget kíván előterjeszteni, amely egyúttal a sajáttőke-helyzetet is megfelelően rendezi.
Az igazgatóság a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáig sem szünteti be a tárgyalásokat a tőkehelyzet rendezését eredményező ügylet létrehozásáról, és amennyiben ezen tárgyalások mégis eredményre vezetnek, az igazgatóság nem nyújtja be a csődeljárás iránti kérelmet - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve