A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Demjén Ottó, az OTP Treasury osztályvezetője az M1 csatornán elmondta, a BUX emelkedése meglepte a piaci szereplőket, miután az amerikai indexek estek éjszaka és az ázsiai piacon a japán tőzsdeindex is zuhant csütörtök hajnalban, ez alapján a BÉT-en is csökkenésre számítottak. Megjegyezte, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt a német részvényindexnél is esést prognosztizáltak, de a DAX szintén pluszban tudott zárni. A magyar tőzsdén a vezető papírok közül csak a Richter részvényei gyengültek - tette hozzá.
Kapcsolódó
A Mol 26 forinttal, 0,90 százalékkal 2900 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 290 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,90 százalékkal 394,50 forintra emelkedett, forgalma 141,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,66 százalékkal 5235 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3632,71 ponton zárt csütörtökön, ez 48,82 pontos, 1,36 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Képünk forrása: BÉT
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve