A Mol 70 forinttal, 0,34 százalékkal, 20 250 forintra gyengült, 2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 9 forinttal, 0,10 százalékkal, 8825 forintra erősödtek, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 513 forintot ért, forgalma 786 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,19 százalékkal, 6183 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en elmondta: a német DAX index 0,9 százalékkal csökkent, és a tengerentúlon is visszaesést látni. A magyar index ehhez képest jól szerepelt, nagyjából ugyanazon a szinten zárt, mint az előző napon, a forgalom azonban elég alacsony volt. A Mol lógott ki a sorból egy kisebb gyengüléssel, az OTP és a Richter erősödött, míg a Magyar Telekom ára nem változott.
A Richternek, amely partnerével új gyógyszerek bevezetésén dolgozik az Egyesült Államokban, jót tehet az amerikai elnök keddi bejelentése. Donald Trump a gyógyszergyártók képviselőjével találkozott, és amellett, hogy úgy vélekedett, a csillagos égben vannak a gyógyszerárak, azt is mondta, a piaci versenynek kell leszorítania az árakat. Az elnök szerint minél gyorsabban új terápiákat, új gyógyszereket kell a piacra vinni, ennek érdekében intézkedni fog az amerikai gyógyszerhatóságnál, például új vezetőt fog kinevezni, illetve karcsúsítani fogja a szervezetet - ismertette a vezető elemző - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve