Jövő év végéig még mintegy 13 százalékkal emelkedhetnek a részvényárfolyamok világszerte, legalábbis a Citigroup előrejelzése szerint. A világ részvénypiacai ugyan nem annyira olcsók, mint 2011-ben voltak, azonban ennek ellenére nem nevezhetőek kifejezetten drágának sem - áll a bank elemzésében, amely szerint stratégái átlagosan két számjegyű növekedést várnak 2014 végéig a világ részvénypiacain.
A Citi szerint 2011-ben az MSCI All World index átlagos P/E hányadosa (visszatekintő eredményekkel számolva) 12-es volt, mára ez az érték 17-re emelkedett. Mindezt úgy, hogy az átlagos egy részvényre jutó nyereség nem emelkedett, tehát a részvények megítélése javult az elmúlt két évben, profitjuk közben viszont nem nőtt - tudósít a CNBC.com.
Ennek ellenére a Citi szakértői szerint az árazások még mindig csak a hosszú távú átlagnak megfelelő szinten vannak. A ciklikusan kiigazított P/E hányados pedig elmarad a hosszú távú átlagától, de a 2007-es csúcson tapasztalt szintjétől is. Ez szerintük azt erősíti, hogy van még tere az emelkedésnek a részvénypiacokon, a részvények olcsónak tűnnek a kötvényekhez képest. Azonban ehhez már a vállalati nyereségeknek is növekedést mutatniuk.
Már nem vagyunk olyan optimisták, mint tavaly ilyenkor, azonban még korai lenne pesszimistává válni - írják az elemzésben. Szerintük árazási alapon jelenleg a feltörekvő piacok és az Egyesült Királyság részvénypiacai tekinthetőek olcsónak, míg az ausztrál, az amerikai és a japán piac kifejezetten drága.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve