A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 1,06 és 0,97 százalék nyereséget mutattak a csütörtöki kereskedés végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,37 százalék nyereségre tett szert - írta az MTI.
Londonban a még nem hivatalos záróadatok szerint 0,94 százalék nyereséggel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,17 százalékkal végzett magasabban, a CAC-40 pedig Párizsban 1,51 százalékkal erősödött. Madridban 0,62 százalék indexnyereséggel fejeződött be a csütörtöki tőzsdenap, Milánóban pedig 1,90 százalék nyereséget ért el az árfolyammutató.
Kapcsolódó
A tőzsdei árfolyamindexek a világkereskedelmi ellentétek elcsitulása reményében indultak erősödésnek csütörtökön nem csak az európai, de az amerikai piacokon is. Az európai kereskedés vége felé már az amerikai indexek is egy-másfél százalék nyereségben jártak. Médiajelentések szerint a pekingi kereskedelmi minisztériumnak nem áll szándékában tovább élezni a világ két legnagyobb nemzetgazdasága között kialakult feszültséget. A pekingi kereskedelmi minisztérium szóvivője szerint Kína kész "tárgyalni és együttműködni" és "nyugodt körülmények között" kívánja rendezni az ellentéteket.
A csütörtökön néhány európai országban is közzétett, az inflációs céltól elmaradó fogyasztói árindexek is növelték annak az esélyét, hogy az Európai Központi Bank (ECB) ösztönző intézkedésekkel léphet be hamarosan a piacra. A monetáris ösztönző intézkedések lehetősége is hozzájárult csütörtökön az európai tőzsdei indexek emelkedéséhez.
Javított a befektetői hangulaton az euróövezeti gazdasági hangulat augusztusi javulásáról az Európai Bizottság gondozásában közzétett felmérés is.
Az amerikai olajárat az amerikai nyersolajkészletek váratlan mértékű múlt heti csökkenéséről közzétett jelentés emelte meg, a WTI áremelkedése pedig a Brent árát is 60 dollár fölé segítette még a gazdasági növekedési aggodalmak fékező hatása ellenére is. A WTI az európai kereskedési idő végén 1,15 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 56,42 dolláron, a Brent ára pedig 0,25 százalékkal 60,08 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1060 dolláron, az arany spot ára 0,08 százalékkal unciánként 1538,03 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve