A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi piacok mellett a BÉT-et is iránykeresés jellemezte, ezzel magyarázható, hogy a BUX-index 0,04 százalékos csökkenéssel zárt.
Hozzátette, a nemzetközi piacokon a technológiai részvényeket vették, míg eladták az érték alapúakat, ez utóbbiak közé tartozik a magyar piacon az OTP és a Mol. Mindezek mellett az elemző szerint az olajtársaság részvényeinek árfolyamát a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) még zajló ülése és az olajár esése is befolyásolta.
- A Mol változatlanul 2424 forinton állt, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,17 százalékkal 17 820 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,70 százalékkal 434 forintra nőtt, forgalma 167,1 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8850 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
- A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4147,64 ponton zárt szerdán, ez 3,58 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve