Továbbra is az eladók dominálhatnak a részvénypiacon. Nem igazán javul a nemzetközi befektetői hangulat, bár az esés dinamikája némileg csökken, így is a negatív tartományban várható csütörtökön a nyitás - vélekedett Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Úgy látja, a hazai vezető részvények közül az OTP rövid távú árfolyammozgását nem segítették a szerdán bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések, a bankpapír 9 ezer forintos szint alatt zárt, amennyiben a lélektani szint letörése szignifikáns lesz, 8 ezer forint közelében adódhat a következő fontosabb szint.
Az Equilor szenior elemző kitér arra, hogy az olajárfolyam szerdai zuhanása miatt 1500 forint közelébe esett a Mol jegyzése, csütörtökön pozitív korrekció jöhet a nyitást követően, de továbbra is törékeny lehet a hangulat. A Richter grafikonján továbbra is kitart az 5500 forintos támasz, ellenállási szint az 5800-6000 forintos tartományban húzódik. A Magyar Telekom árfolyamában 340 forintnál viszonylag erős támasz található, míg ellenállási szint 370 forintnál.
Magyarország 5,6 milliárd eurós mentőcsomagot kaphat a nemrég elfogadott uniós csomagból, amelyet a koronavírus egészségügyi és negatív gazdasági hatásainak tompítására lehet majd felhasználni, egészségügyi rendszer megerősítésére, a vállalkozások likviditásának támogatására, és a munkaerőpiac működtetésére. A csomag nem pluszpénz, a kohéziós források átcsoportosításából, és a strukturális alapok le nem hívott részéből származik - írja elemzésében Varga Zoltán.
A CIB elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy sorra születnek a masszív költségvetési csomagok a károk enyhítésére. Továbbra is igaznak tűnik, hogy addig tartósabb megnyugvás nem várható, ameddig nem látszik a járvány tetőzése.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2061,32 pontos, 6,54 százalékos csökkenéssel, 29 464,28 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest, a Mol és az OTP jelentősen, 11,12 százalékkal, illetve 8,91 százalékkal esett. A Mol árfolyama 188 forinttal, 11,12 százalékkal 1502 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 875 forinttal, 8,91 százalékkal 8940 forintra esett, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,56 százalékkal 352 forintra gyengült, forgalma 305,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,95 százalékkal 5525 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.
Csütörtökön az európai indexek is eséssel kezdhetik a napot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve