"Iránykereséssel indulhat a kereskedés a magyar piacon. A nap folyamán a nemzetközi hangulat által vezérelt kereskedés várható, az előző napokhoz hasonlóan alacsony forgalom mellett" - vélekedett a csütörtöki kilátásokról Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője.
"Enyhe pozitív irányba indulhat a kereskedés a BÉT-en. A vezető részvényekről megjegyezte, az OTP elrugaszkodhat a 13 000 forintnál található támaszáról. A Molnál jelentős tér nyílt meg a további erősödésre, miután a részvény árfolyama szerdán nagy forgalom mellett áttörte a 3370 forintos ellenállást. A Telekom "letörheti" a 456 forintnál húzódó támaszát, ennek hatására pedig az elemző szerint a részvény piacán komolyabb esés indulhat. A Richter jelentős ellenállási szintekhez ér lassan, ugyanakkor a papírban már érik egy korrekció" - ismertette várakozását Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvény elemzője.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt. A Mol 70 forinttal, 2,07 százalékkal 3450 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban, amivel megdöntötte március 19-én felállított éves maximumát. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 970 forintra csökkent, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,30 százalékkal 456 forintra esett, forgalma 485,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,86 százalékkal 5895 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
Az európai indexek enyhe erősödését várták reggelt az elemzők.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve