A kínai hatóságok 5,5 milliárd jüanos, azaz nagyjából 218 milliárd forintos büntetést szabtak ki a Xiamen Beibadao Group nevű cégre, mivel az szerintük három, a Sencseni Értéktőzsdén jegyzett részvény árfolyamát is tisztességtelenül befolyásolta - számolt be a Bloomberg.
A büntetés mértéke hatszor akkora, mint amit a cég keresett a kínai értékpapír-felügyelet szerint az árfolyam-manipulációval két hónap alatt, amíg a jogsértéseket elkövette. A felügyelet szerdai közlése szerint a cég manipulációi által érintett három tőzsdei társasága a Jiangsu Zhangjiagang Rural Commercial Bank Co., a Jiangsu Jiangyin Rural Commercial Bank Co. és Guangdong Hoshion Aluminium Co. voltak.
Kapcsolódó
A hatóságok egyre szigorúbban lépnek fel a tőzsdéket érintő tisztességtelen magatartással szemben. A kínai tőzsdéken, bár kapitalizációjukat tekintve a világ második legnagyobb piacának számítanak, mind a mai napig a kisbefektetők a domináns szereplők. A Kínai Értékpapír Szabályozó Bizottság elnöke, Liu Shiyu tavaly februárban jelentette be, hogy szigorúan ki fogják nyomozni a tisztességtelen piaci eljárásokat és bűncselekményeket.
A most kiszabott büntetés szigorúsága azonban nem egyedülálló. Decemberben egy 54 millió jüanra bírságoltak egy brókert, aki 15 részvény árfolyamának manipulációjával keresett 27 millió jüant. Egy héttel később egy sencseni brókert büntettek 1 millió jüanra egy olyan manipuláció miatt, amin ráadásul a bróker még bukott is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve