A múlt héten több alkalommal is fagyott Brazília legfontosabb kávétermő vidékein, aminek a hatására a kávé ára a múlt héten már mintegy 20 százalékkal, hétfőn további 10 százalékkal nőtt és ezzel közel hétéves csúcsra emelkedett.
A brazil hatóság előzetes számításai szerint a múlt heti fagyok 150-200 ezer hektárt érintettek, ami az ország arabica kávétermő területének mintegy 11 százaléka.
Kedden kora délután az arabica ára 2014 októbere óta először 2 dollár fölé emelkedett fontonként (1 font 45,36 dekagramm) az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i határidős jegyzésében.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) legfrissebb előrejelzése szerint a világ kávékereslete idén felülmúlja majd a kínálatot, amire 2017 óta nem volt példa.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve