A napokban látott napvilágot az a hír, hogy közel 120 ezer Bitcoint, azaz nagyjából 68 millió dollárt loptak el a világ egyik legnagyobb Bitcoin-tőzsdéjétől, a kínai Bitfinextől. A kínai tőzsde egyébként a világ legnagyobb dollár/Bitcoin tőzsdéje, ahol az elmúlt 30 napban az összes Bitcoin tranzakció 1,6 százalékát bonyolították. A Bloomberg most arról ír, hogy a veszteségeket vélhetően az ügyfelek között osztják szét, beleértve azokat is, akiket nem érintett közvetlenül a támadás.
Pénteken egy blogposztjában közölte a Bitfinex, hogy még mindig dolgoznak a részleteken, tehát még semmi sincs kőbe vésve, de "hajlanak" a teljes ügyfélkörre (bitcoinszámlák és acktív BTCUSD hitelpozíciók) kiterjesztett veszteségkezelés felé. További és pontosabb információval már holnap (augusztus 6-án) jelentkeznek és az ígéret szerint a gyakran feltett kérdések fórumán beérkezett kérdésekre is válaszolni fognak a következő napokban - olvasható a Bitfinex honlapján.
A Bloomberg szerint a tőzsde illetékese azt írta a Redditen, hogy azok a felhasználók érintettek, akiknek vagy bitcoinbetéteik voltak a tőzsdén, vagy éppen egy olyan folyamatban vettek részt, amelynek során margin ügylethez kértek kölcsön dollárt.
Ez az elképzelés azonban visszaüthet - véli Chandler Guo, egy digitális valutával foglalkozó startupokba befektető szakember, akinek mintegy 100 bitcoinja volt a Bitfenixnél. Szerinte ugyanis a befektetők nem akarják majd megosztani a veszteségeket. Hosszabb távon viszont az lenne a bölcs döntés, ha a platform vissza tudná téríteni a veszteségeket az ügyfeleknek.
A hackertámadás kedden történt, a kereskedést le is állították, a tőzsde pedig közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal, a vizsgálat után pedig tájékoztatja a nyilvánosságot is. A támadást követően a Bitcoin több mint 20 százalékot zuhant.
Ez volt a japán Mt. Gox Bitcoin-tőzsdéjének 2014 februári támadása óta a második legnagyobb sikeres hackertámadás. Az Mt. Gox akkor csődöt is jelentett hetekkel később. A Bitcoin abban a hónapban 30 százalékot esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve