A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 csatornának elmondta, nap közben elromlott a hangulat, nemcsak a magyar, hanem a többi európai tőzsdén is. Míg azonban az európai piacok nulla körüli szintről mínusz 0,4 százalékig estek, a BÉT 0,5 százalék körüli pozitív nyitás után 0,6 százalékos mínusszal fejezte be a napot.
Kapcsolódó
A magyar piacnál erősebben csak a lengyel tőzsde esett, ami mutatja, hogy nem Magyarország specifikus eladási hullám volt, hanem jellemzően a kelet-közép-európai papírokat adták a befektetők.
A távközlési cégről Varjú Péter megjegyezte, Christopher Mattheisen vezérigazgató lemondott pozíciójáról, és az eddigi vezérigazgató-helyettes, Rékasi Tibor viszi tovább a céget. Az ilyen típusú változások jellemzően negatív árfolyamreakciót hoznak - jegyezte meg.
A blue chipek közül a Richtert már hetek óta adják a befektetők, az OTP a megszokott, 11 200-11 500 forint közötti sávban mozog továbbra is, a sávnak nagyjából a közepén van most - fejtette ki.
A Mol 1,6 százalékkal 2924 forintra zuhant, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 0,5 százalékos gyengüléssel 11 340 forintra estek, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1,20 százalékkal 451 forintra gyengült, forgalma 345,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,7 százalékkal 5215 forintra esett 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Képünk forrása: BÉT
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve