A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A magyar piacon alapvetően pozitív volt a hangulat, szinte egész nap emelkedett. A BUX indexet az OTP jelentős, több mint 2 százalékos erősödése húzta fel, a többi vezető részvény ára kisebb mértékben nőtt - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Kapcsolódó
Pénteken az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, illetve a brexitről érkező, pozitívnak tekinthető hírek miatt nagyobb emelkedés volt a világ tőzsdéin.
Az Egyesült Államok és Kína ugyanis pénteken előzetes részleges megállapodást kötött. Hétfőn azonban lefelé korrigáltak az európai piacok, Kína ugyanis közölte, azt is szeretnék elérni, hogy decemberben se emelkedjenek a vámtarifák. A kínai fél ehhez kötné a megállapodás aláírását, ezt azonban az Egyesült Államok elutasítja. Emiatt egy picit negatív volt a hangulat, később azonban javult.
A devizapiacon a török líra gyengült. Törökország ellen újabb szankciók vannak kilátásban, miután Észak-Szíriában beavatkozott a kurdok ellen katonailag. Az Egyesült Államok ezt ellenzi, újabb gazdasági szankciókat vethetnek ki, ha folytatódnak a hadműveletek. Hozzátette, a forintot ez most szerencsére nem érintette, a lengyel zlotyval együtt kis mértékben erősödni tudott.
A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2890 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,09 százalékkal 13 200 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 446 forintra emelkedett, forgalma 230,8 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 22 forinttal, 0,46 százalékkal 4842 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4035,46 ponton zárt hétfőn, ez 39,47 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve