A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,37 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 44 148,98 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a legfontosabb esemény az OTP idei második negyedéves jelentésének közzététele volt. A bank eredménye minden soron meghaladta az előzetes várakozásokat, ennek hatására emelkedéssel zárt a részvény. A szakértő szerint a következő napokban folytatódhat az árfolyam mérsékelt erősödése, ha a nemzetközi befektetői hangulat lehetővé teszi.
A Mol erősödése megtorpant a szerdai nagyobb emelkedés után, kis pluszban zárt. A Richternél ugyanakkor nagyobb negatív korrekció történt, és mínuszban zárt a Magyar Telekom is - tette hozzá.
A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal 2954 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,60 százalékkal 9520 forintra nőtt, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,09 százalékkal 318,50 forintra csökkent, forgalma 47,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,00 százalékkal 8065 forintra esett, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3792,28 ponton zárt csütörtökön, ez 32,22 pontos, 0,86 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve