Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, negatív hangulat van a világban az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatti félelmek következtében. Kína engedte leértékelődni a jüan árfolyamát, emiatt nagy esésre lehet számítani a globális részvénypiacokon. A nemzetközi negatív hatás a magyar piacon is érződhet, így a Budapesti Értéktőzsdén a kereskedés negatív tartományban kezdődhet.
A Concorde vezető elemzője kiemelte azt is, hogy a héten teszi közzé vállalati jelentését a Richter és az OTP, ezekre a hét folyamán jöhet reakció, de hétfőn az általánosan negatív globális hangulat határozza meg majd a kereskedést.
Kapcsolódó
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek hétfőn küldött kommentárja szerint csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén. Továbbra is rendkívül negatív a nemzetközi befektetői hangulat, melyet elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások fejleményei okoztak. Emiatt a hazai részvénypiacon is csökkenés várható, az OTP jegyzése a 12 ezer forintos szint alá kerülhet, a Mol pedig a 2950 forintos szint felé veheti az irányt, és nem zárható ki, hogy tartósan aláesik a jegyzés. A Richter továbbra is az 5000-5300 forintos sávban mozoghat, itt egyelőre nincs veszélyben az alsó támasz. A Magyar Telekom esetében a 425 forintos támaszra érdemes kiemelt figyelmet fordítani.
A szenior elemző szerint magasabb bevételekről és alacsonyabb profitról számolhat be a Richter a keddi tőzsdenyitást megelőzően közzétételre kerülő gyorsjelentésében. A bevételek az elemzői konszenzus szerint 116,6 milliárd forintra növekedhettek a második negyedévben, ami 5,5 százalékkal haladja meg a tavalyit. Az emelkedés a növekvő Vraylar-értékesítések után kapott magasabb royalty-bevételeknek, és az egyszeri mérföldkő-bevételnek köszönhető, továbbá a forint gyengülése is kedvezően hatott a forintban kimutatott bevételre.
Nem született döntés az Enefi ügyében, pénteken a Marosvásárhelyi Törvényszék tárgyaláson kívül elhalasztotta az ítélethozatalt a kártérítési per újratárgyalása kapcsán. A társaság ismét kérelmezi a részvények felfüggesztését augusztus 7-én és 8-án piacnyitástól piaczárásig - írja elemzésében Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,66 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 40 309,61 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 34 forinttal, 1,13 százalékkal 2970 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 070 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 428,50 forintra gyengült, forgalma 57,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5155 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve