Keresztyén Attila, az OTP Treasury üzletkötője az M1 csatornán elmondta: változékony volt a hangulat a Budapest Értéktőzsdén, a reggel pozitívan indult, de a nap végén kisebb csökkenéssel zárt a BUX.
A nap nyertese a Magyar Telekom volt, de a vezető papírok közül a Mol és a Richter is pluszban fejezte be a kereskedést. Ugyanakkor az OTP több mint másfél százalékot esett, és lehúzta a hazai részvényindexet - emelte ki a szakértő.
Kapcsolódó
Holecz Noémi, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a Telekom erőteljes árfolyamemelkedésének hátterében vélhetően az a Világgazdaságban megjelent információ állhat, hogy a Deutsche Telekom vételi ajánlatot kaphatott a magyar leányvállalatában meglévő részesedésére. Hozzátette, hogy a lap értesülését hivatalosan nem erősítették meg.
A Mol 20 forinttal, 0,65 százalékkal 3108 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,56 százalékkal 11 390 forintra csökkent, forgalmuk 11,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 5,82 százalékkal 436,50 forintra nőtt, forgalma 3,6 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5290 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve