Iránykereséssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint. Józsa Bence kérdésesnek nevezte, hogy a héten folytatja-e a negatív korrekciót a BUX index, vagy sikerül újra emelkedő pályára állnia. A vezető részvények közül az OTP esetében a 16 ezer pontos támasz hozhat fordulatot az elmúlt heti negatív korrekciót követően.
A Mol-nál 2350 forintnál látható támasz, míg 2400 forintnál ellenállás. A Richter árfolyama a 200 napos mozgóátlagot tesztelheti 7827 forintnál, a Magyar Telekom 420 és 430 forint között sávozhat - írta.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 388,39 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 47 520,42 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2380 forintra erősödött, 989,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,23 százalékkal 16 090 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,40 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 188,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,38 százalékkal 7870 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve