A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 182,27 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 43 599,69 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
A nemzetközi hangulat továbbra is alapvetően pozitív. Az európai piacok emelkedtek, miután Donald Trump amerikai elnök megint jelezte, hogy szerinte csak az utolsó simítások hiányoznak az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodáshoz - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek. Az amerikai piacok csütörtökön zárva lesznek a Hálaadás napja miatt, pénteken pedig a Black Friday miatt rövidített nap lesz, ami pozitívan hathat az európai börzékre.
Kapcsolódó
Arról, hogy a magyar piac az előző naphoz hasonlóan csökkent, a szakértő azt mondta, a keddi esést még rá lehetett fogni az MSCI átsúlyozásra, ami miatt elsősorban a Mol és a Richter esett. Szerdán azonban tovább csökkent a magyar börze, az elmúlt időszakhoz képest viszonylag alacsony forgalom mellett.
A Richter ára a bejelentett jó hír (a társaság licencpartnere, a Mochida Pharmaceutical bevezette a japán piacra a Richter bioszimiláris teriparatride készítményét) ellenére tovább csökkent. A vezető üzletkötő úgy vélte, a piaci szereplők már érzik, hogy hamarosan véget ér a cég saját részvény vásárlása, és nem akarták megvárni, amíg ezt bejelentik.
A Richter mellett az Opust emelte ki Baráth Tibor, amely felgyorsulva esik, szerdán 6,36 százalékos csökkenéssel zárt, több mint 300 millió forintos forgalom mellett.
A vezető üzletkötő szerint a forint tartós gyengülésének is szerepe lehet abban, hogy a magyar piac lemaradó volt a napokban. Akiknek dollárban vagy euróban kell elszámolniuk, nem éri meg magyar részvényt vásárolni, ha más részvényeken ugyanannyit kereshetnek devizakockázat nélkül.
A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2930 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 310 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 439 forintra csökkent, forgalma 449,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,53 százalékkal 5810 forintra esett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3889,77 ponton zárt szerdán, ez 52,13 pontos, 1,32 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a főbb európai piacok
A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékos, a frankfurti DAX-30 pedig 0,38 százalékos pluszban, a párizsi CAC-40 mutató ugyanakkor 0,05 százalékos mínuszban fejezte be a mai kereskedési napot - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,20 százalékos erősödéssel zárta a kereskedést.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,03 százalék gyengülést jelzett, ugyanakkor a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,20 százalékkal, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,43 százalékkal erősödött.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 59 cent (0,93 százalék) csökkenéssel, 62,63 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 0,52 százalékkal, (7,65 dollárral) 1459,75 dollárra süllyedt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0993 dollárt adtak a reggeli 1,1014 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve