A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Általános gyengeség rajzolódik ki a nemzetközi piacokon. Az egy-két gyengébb vállalati jelentésen túl a Federal Reserve esti kamatdöntő ülése is óvatosságra inti a piacokat.
Kapcsolódó
A BÉT ezzel párhuzamosan mérsékelten emelkedett. Ismét két nagy papír vitte a prímet: a Mol a keddi felpattanást követően tovább tudott kapaszkodni, és a Richternek sem olvadt el a lendülete, a kedden legjobb teljesítményt nyújtó papír szerdán további 1 százalék feletti emelkedéssel búcsúzott - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.
A Mol 38 forinttal, 1,29 százalékkal 2976 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,43 százalékkal 13 860 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 5,50 forinttal, 1,23 százalékkal 441,50 forintra gyengült, forgalma 312,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,48 százalékkal 5470 forintra emelkedett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3938,94 ponton zárt szerdán, ez 33,08 pontos, 0,85 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve