Az elemző szerint a hangulat a BÉT-en továbbra is törékeny maradhat. A vezető részvények közül az OTP a 13 500 forintos szint közeléből fordult le, igazán erős támasz csak 12 500 forintnál található - hívta fel a figyelmet.
A Mol jegyzése már a múlt héten megindult lefelé, és a tendencia folytatódott a hét első napján - jegyezte meg az elemző, utalva arra, hogy meghatározó támasz az olajipari papír grafikonján 2 ezer forintnál húzódik meg.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1131,75 pontos, 2,72 százalékos csökkenéssel, 40 483,17 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt. A Mol 60 forinttal, 2,83 százalékkal 2060 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 560 forinttal, 4,14 százalékkal 12 980 forintra esett, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,40 százalékkal 369 forintra gyengült, forgalma 127,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,62 százalékkal 7270 forintra csökkent, a részvények forgalma 999,2 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve