A forint délután 317,50-en új két és féléves csúcsra futott az euróval szemben, beállítva a mindekori történelmi csúcsát, sőt pár fillérrel meg is haladva azt. Innen lapzártánkig nem is nagyon tudott elmozdulni az árfolyam, ami azt jelentette, hogy a forintot büntették a legjobban a régiós devizák közül. Az árfolyam A lengyel zloty, és a cseh korona 0,5 százaléknál többet nem vesztett erejéből hétfőn a közösségi devizával szemben, de a nap végére ezek a devizák is több mint 0,5 százalékos veszteségbe csúsztak.
A dollár késő délutánig 0,8 százalékot emelkedett az euróval szemben, ami 1,3625-ös keresztárfolyamot jelentett. Ez a szint majdnem a napi mélypontot is jelentette az 1,38 föltt is megfordult keresztárfolyam tekintetében. A frank árfolyama viszont nem mozdult el az elmúlt napok 1,233 és 1,238 között kialakult sávból, annak ellenére, hogy újabb jegybankár nyilatkozott arról, jöhetnek újabb jegybanki beavatkozások. A svájci frank 255 forintig erősödött a forinttal szemben. A dollár ugyanakkor 2,5 százalékkal 232 forintra emelkedett a magyar devizával szemben.
Kapcsolódó
Dráma zajlott a másodlagos állampapír piacon is. A rövidebb hozamok ugyan csak 4 és 13 bázispont között emelkedtek, azonban az éven túli lejáratok 30-46 bázispontot nőttek, ami azért már nagyon nagy ugrást jelentett. A legtöbbet emelkedő hároméves lejárat 8,35 százalékos hozamot ért el, míg a tizenötéves esetében 8,64 százalék volt az átlagos hozam.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve