Bár a kínai vámszolgálat pénteken közzétett adatai szerint jelentősen, a vártnál sokkal nagyobb mértékben csökkent Kína exportja és importja áprilisban, az ázsiai részvények árfolyamai emelkedésnek indultak, mert a befektetők arra számítanak, hogy a kínai hatóságok gyorsan újabb ösztönző intézkedéseket hoznak a gazdasági növekedés megtámogatására.
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,4 százalékkal emelkedett pénteken, miután előző nap egyhavi mélypontjára süllyedt.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,45 százalékkal, 87,20 ponttal, 19 379,19 pontra emelkedett. A szélesebb körű Topix-index, amely az első szekcióban forgalmazott valamennyi részvényt magában foglalja, 13,12 ponttal, 0,83 százalékkal, 1587,76 pontra növekedett zárásra. A nap nyertese a Nintendo játékfejlesztő cég, amelynek árfolyama 7,2 százalékkal ugrott meg, miután jelezte, hogy várakozásai szerint a 2015/16-os pénzügyi évben működési profitja megduplázódik, 50 milliárd jenre (416,9 millió dollárra) ugrik.
Kínában 1 százalék körüli emelkedésben állnak az irányadó indexek záráshoz közeledve. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,93 százalékkal 4511,49 pontra növekedett. A sanghaji tőzsde fő indexe, a Shanghai Composite 50,72 ponttal, 1,23 százalékkal, 4162,93 pontra ugrott, míg a hongkongi tőzsde irányadó mutatója, a Hang Seng 0,92 százalékos, 251,03 pontos nyereségben 27 541,00 ponton állt.
A dél-koreai Kospi 5,48 ponttal, 0,26 százalékkal esett és 2085,52 ponton zárt, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 11,10 ponttal, 0,20 százalékkal, 5634,60 pontra süllyedt zárásra.
A nyitva tartó tőzsdék közül Szingapúrban az STI-index 0,56 százalékos pluszban, 3452,10 ponton áll. A 30 vállalatot magában foglaló mumbai tőzsdeindex, a BSE Sensex 1,62 százalékkal 27 029,05 pontra, a rivális, 50 részvényt felvonultató CNX Nifty 1,57 százalékkal 8184,20 pontra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!