A török kártya helyett azerire válthat a magyar kormány. A Figyelőnek a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz közel álló forrás úgy nyilatkozott, hogy az olajban gazdag kaukázusi állam 2-3 milliárd euró értékben vásárolhat 2-3 éves futamidejű magyar államkötvényt. Ez az összeg fedezné hazánk idei évre tervezett devizakötvény-kibocsátásának nagy részét - írta a hetilapra hivatkozva a hvg.hu.
A kormány által meghirdetett keleti nyitás politikájába beleillik a tervezett azerbajdzsáni akció. Orbán Viktor miniszterelnök többször is deklarálta az utóbbi hónapokban, hogy a hanyatló Nyugat helyett Kelet felé kell fordulnunk, és ott kell piacokat találnunk, forrásokat szereznünk. A Reuters augusztus eleji értesülése szerint Azerbajdzsán mellett Törökországban is helyi pénznemben kibocsátott államkötvényt adna el a magyar állam. A terv már az információ napvilágra kerülésekor is meglepte az elemzőket, mivel ilyen adósságfinanszírozásról még nem hallottak, és emellett drága mulatság is lehet ez a fajta adósságmegújítás.
Megszakadtak a tárgyalások Szaud-Arábiával
A Figyelő információi szerint Budapest csak Bakuval tárgyal most ebben a kérdésben, a törököket az azeriek kérésére vonták be az egyeztetésekbe. Isztambul szívesen válna pénzügyi közponntá, de a hetilap szerint kérdéses, hogy egy maga is külső forrásra szoruló állam miért vásárolna külföldi államkötvényeket. Azerbajdzsán viszont 2-3 milliárd euró értékben valóban vásárolna 2-3 éves futamidejű államkötvényeket, a piaci hozamoknál alacsonyabb áron. Egy másik verzió szerint az azeriek piaci áron szállnának be, de aszerződésben lenne egy olyan opció, miszerint egy EU/IMF-hitelmegállapodás esetén a hozam követné a piaci árak csökkenését.
A Figyelő arról is ír, hogy a magyar kormány Szaúd-Arábiával az IMF-hitelkerethez hasonló méretű 10-15 milliárd eurós pénzügyi csomagról tárgyalt. Az egyeztetés állítólag azért szakadt meg, mert a szaúdiak hosszú távú, állami földekre vonatkozó haszonbérleti szerződést kértek cserébe - olvasható a hvg.hu-n. Pekinggel is hónapokig folytak tárgyalások: itt végül egymiliárd eurós államkötvényvásárlás jöhet szóba, amit Magyarország közelekedésfejlesztési projektekre költene - írta a Figyelő, melynek a megkeresésére az Állami Adósság-kezelő Központ cáfolta, hogy terveznének devizakötvény-kibocsátást az IMF-megállapodás előtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve