Sikerült megint jól meglepnie az elemzőket a pozitív irányban az OTP Banknak. A legnagyobb magyar bankcsoport harmadik negyedéves jelentése szerint az év harmadik negyedévében összesen 79,3 milliárd forintnyi adózott profitot termelt, ez jó 10 milliárd forinttal magasabb, mint amire az elemzői konszenzus alapján a piac számíthatott.
A nagy meglepetés azonban mégsem akkora, ennek a pozitív eltérésnek a jelentős része ugyanis abból származik, hogy az elemzők jóval több kockázati költséggel számoltak a negyedév során, mint amennyit a bank ténylegesen elszámolt, 4,2 milliárdot a várt 13,8 milliárd helyett.
Azonban ettől eltekintve is jó negyedévet tudhat maga mögött a bank, a tavalyi év hasonló időszakához képest a nettó eredmény 14 százalékkal növekedett. Szeptember végéig így már összesen 212,8 milliárd forintnyi profitot termelt a csoport, ami 21 százalékos növekedés 2016-hoz képest.
A jelentés szerint a hazai bankszektorban az idei első kilenc hónapban folytatódtak, illetve erősödtek azok a pozitív trendek, melyek az elmúlt évben beindultak. A vállalati kihelyezések 8,7 százalékkal bővültek, míg a szektorszinten kihelyezett lakáshitelek volumene 31 százalékkal, a személyi kölcsönöké pedig 41 százalékkal nőtt. A kelet-közép európai régióban a magyarországihoz hasonló gazdasági folyamatok tapasztalhatók, a növekedés dinamikája az uniós átlagot meghaladó, a fő hajtóerő mindenhol a lakossági fogyasztás, illetve az EU források növekvő igénybevétele.
A jelentés szerint az OTP Csoport az elmúlt időszakban dinamikus növekedési pályára állt. Ennek eredményeként az elmúlt egy évben organikusan 10 százalékkal nőtt a teljesítő hitelállomány, illetve további 25 százalékos növekedést eredményez a két befejezett és a két folyamatban lévő akvizíció - írja a jelentés.
A kilátásokat tekintve optimista a menedzsment. A jelentésben leírtak szerint a következő időszak is kedvező környezetet fog nyújtani a dinamikus növekedési stratégia folytatásához. Ezért az organikus növekedés biztosításához szükséges tőkén túlmenően termelődő tőkét, jelentős részben, további értékteremtő akvizíciókra szándékozik allokálni. Mindemellett a tervezett és megvalósított akvizíciók, az organikus növekedés, illetve a társaság jövedelmezőségének alakulása függvényében a menedzsment az éves osztalék folyamatos növelésére is törekedni fog - írja a jelentés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve