Miután a befektetők immár második napja menekülnek a felzárkózó gazdaságokból és a velük kapcsolatban lévő fejlett piaci eszközökből, szerte a világban estek a tőzsdék. A trendből nem maradtak ki a főbb európai indexek, így többek között a Budapesti Értéktőzsde sem, ahogy tengerentúli társaik is a negatív tartományban töltötték az egész napot.
Az elemzők különböző okokkal magyarázták a feltörekvő piacokról való tömeges menekülést, de abban egyetértettek, hogy komolyan hozzájárulhatott az a várakozás, hogy az amerikai jegybankrendszer, a Fed illetékes testülete kedden kezdődő kétnapos ülésén folytatja a gazdaságélénkítő célú kötvényvásárlások jelenleg havi 75 milliárd dolláros volumenének csökkentését. Ez sok piaci résztvevőt arra ösztönöz, hogy a feltörekvő piacokról kevésbé kockázatos eszközökbe csoportosítsa át befektetéseit. Emellett szerepe lehetett a piaci felbolydulásban néhány helyi fejleménynek Argentínában, Törökországban és Ukrajnában. Szerepet játszhatott még az az aggodalom is, hogy megtorpanni látszik a gazdasági növekedés Kínában. (Az okokról bővebben ide kattintva olvashat!)
Mindezek következtében zárásra a Dow Jones ipari átlaga 2, a Nasdaq 2,2, míg az S&P-500 2,1 százalékos mínuszt könyvelhetett el. Ez utóbbi és a DJIA egyébként június óta nem esett ekkorát egy nap alatt.
A folytatást illetően pesszimistán nyilatkozott a Marketwatch-nak Uri Landesman, a Platinum Management elnöke, mondván a befektetők várhatóan a közeljövőben is inkább a minőséget keresik a kockázat helyett. Ebben a folyamatban az is szerepet játszhat, hogy tavaly, amikor a tőzsdék korábban sosem látott magasságokba értek, sok kereskedő zsebelhetett be extra profitot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve