A brit Independent on Sunday értesülése szerint részvényenként 800 pennyt kínálna az amerikai óriás a főleg Irak kurd régiójában erős Gulf Keystone papírjaiért. Az értesülést sem az Exxon sem pedig a Gulf Keystone nem kommentálta. A Reuters tudósítása megjegyzi, hogy az Exxon nemrég, október közepén lépett be a kurd területre, amikor is hat blokkban vásárolt kutatási jogot a Kurd Regionális Kormánytól. Ezzel az Exxon az első olajmammut, amely megjelent a régióban. Az iraki központi kormányzat rögtön jelezte, hogy a Kurd Regionális Kormánnyal kötött szerződés érvénytelen, jelezve a központi és a regionális kormányzat között évek óta fennálló ellentéteket.
Az értesülés komolyságát megkérdőjelezi, hogy az abban szereplő 800 pennys ár érthetetlenül jelentős prémiumot jelent a Gulf Keystone részvények 165,5 pennys pénteki árfolyamához képest.
Ha viszont igaznak bizonyul az nagy hírnek számítana a Mol számára is, hiszen két jelentős kurdisztáni blokkban is közösen tulajdonosok a GKP-vel, s egy Exxon súlyú szereplő megjelenése felértékelné a Mol részesedéseit is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve