Vételre ajánlja az Equilor a Richter, az OTP és a Magyar Telekom részvényeit is, a Molra azonban semleges ajánlást adnak - mondta el Kuti Ákos, a brókercég vezető elemzője. A magyar olajpapír már kihasználta a tavalyi utolsó negyedévben a finomítói szegmens átmeneti javulását, az újra előtérbe kerülő kitermelés szempontjából viszont vonzóbb a régióban az OMV. A Richtert csak még vonzóbbá tette az MSCI-indexekből való kikerülés utáni áresés, és a Cariprazine-sztori, valamint a FÁK-országokban folytatott terjeszkedés akár 45 ezer foringig is viheti a papírt. A Magyar Telekomnál az 50 forintos osztalékszelvény maradása, az OTP pedig a régiós társakhoz képest alacsony értékeltség és lakossági hitelportfólió romlásának lassulása hajthatja felfelé.
A forint esetében összességében eseménytelen évre számítunk - mondta Szántó András, az Equilor lakossági üzletágának vezetője, aki szerint az év végén is 290 forint közelében lehet az euró forintjegyzése (a dollár viszont erősödni fog a közösségi devizával szemben, ezért 231 forintig emelkedhet).
A jegybankelnök kinevezése előtt jöhetnek ugyan jókora kilengések, akár 315 forintos euróárfolyamig is romolhat a kurzus, de ezt követően stabilizálódhat az árfolyam. Valójában ugyanis ennek a személyi választásnak nincs olyan nagy jelentősége, hiszen - akár Matolcsy György lesz a választott, akár nem - mindenképpen kormányközeli, nem független személy kerül az MNB élére. Igaz, ha valami dráma történik, például a külföldiek pánikszerűen csökkenteni kezdik magyar kötvényállományukat, akkor kiszámíthatatlanok lehetnek a fejlemények, a jelenlegi folyamatok azonban (többek között a kötvénypiac és a forint elszakadása) gyengébb árfolyamot vetítenek előre.
Magyarország tehát általánosan is meglovagolhatja a kedvező nemzetközi hangulatot, amit a hozaméhség, a "hozamszaharából" való menekülés hajt. Az Equilor szakértői szerint külföldön elősorban a török, az orosz és a kínai részvénypiacon érdemes keresgélni - utóbbi esetén a legnagyobb ázsiai ország piacán nagy kitettséget élvező európai és amerikai cégek piacán is (például Apple, Starbucks, BMW). A jelenleg túlértékelt fejlett piaci kötvényeket csak jelentősebb hangulatromlás esetén érdemes vásárolni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve