A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese elmondta: csendes és békés volt a szerdai kereskedés, emelkedett a BUX és erősödött a forint is. Az igazgatóhelyettes szerint a Magyar Telekom esti gyorsjelentése érdekes fejleményeket hozhat a csütörtöki kereskedésben.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője a vezető részvények közül kiemelte a Molt, amely a korábbi napokkal szemben erősebb forgalommal zárt szerdán. Hozzátette: az európai piacokon is lapos volt a forgalom, úgy látszik a hét második felében nyilvánosságra kerülő makrogazdasági adatokra várnak a kereskedők.
A nagy durranást az Elmű és az Émász jelentette, az előbbi 17,7, utóbbi 15,1 százalékkal drágult annak nyomán, hogy a Világgazdaság arról írt, az állam 49 százalékos részesedést szerezne mindkét tőzsdei társaságban, s az erről szóló bejelentés napokon belül várható.
A Mol 75 forinttal, 0,61 százalékkal 12 275 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4395 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 380 forintra esett, forgalma 745,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,88 százalékkal 4025 forintra nőtt, a részvények forgalma 989,5 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve